Vita

Hy!

Tudom, hogy megint rengeteget késtem, de nem értem rá.....

Mind1, a lényeg, hogy most már itt vagyok, és itt van a rész is. :P

Jó olvasást!

xx Tita

- Gyere be! - mondtam, miután két kopogást hallottam. 

- Szia - lépett be az ajtón Carlos. 

- Azért jöttél, hogy te is megmond nekem a magadét? - néztem fel. 

- Azért jöttem, hogy magadhoz térítselek - ült le mellém. - Nem tudom, miért akarsz más lenni. Én így szeretlek, spuri. Önmagadért. Évekkel ezelőtt volt egy kislány, aki imádott élni. Nem érdekelte az, hogy különbözik a többiektől. Tettünk egy fogadalmat. Hogy örökké ott leszünk egymásnak. Hogy nem hagyjuk azt, hogy a másik valami hülyeséget csináljon. Szeretném visszakapni azt a lányt - állt fel, majd egy képet dobott az ágyamra. 

Felkaptam, és azonnal mosoly szökött az arcomra. 

- Ezt meg hol... - akartam kérdezni, de Carlos már nem volt a szobában. 

***

A Carlos által adott, megsárgult fotót szorongatva lépkedtem lefelé a lépcsőn. Azonban mikor meghallottam apa hangját, megálltam. Tudom, hogy nem szép dolog hallgatózni, de a falhoz lapultam, és füleltem. 

- Hányan voltak? 

- Szerintem voltak vagy 20-an. És Bella is köztük volt - sóhajtott anya. - Nem tudom ki változtatta át, de ahogy láttam kb. 19 éves lehet. 

- Ez baj. Nagyon nagy baj. Ott van Josh, aki minden bizonnyal bosszút akar állni Eleanor-on, és Bella, aki szintén utálja El-t. Meg a csicskásaik - mondta Clark. 

- Az ő klánuk erősebb - jelentette ki Carly. - Mi felnőttek csak 7-en vagyunk. Carlos, Mo és Will még nem elég erősek, hogy Josh-ék ellen küzdjenek...Amy-ről és Miráról nem is beszélve. 

- Mo! - szólalt meg mögülem Will. 

- Jesszus! - mondtam halkan. - A szívrohamot hoztad rám! Mit csinálsz itt? 

- Én éppen a konyhába indultam elixírért. Te? Hallgatózol? 

- Mi lenne, ha befognád?! Anyuék simán.... - kezdtem, de nem tudtam befejezni. 

- Ha már ott vagytok, be is jöhetnétek - szakított félbe Cody.

Idegesen fordultam az öcsém felé. - Köszi! - mormoltam. 

Lehajtott fejjel léptem be a nappaliba, és leültem az ajtó melletti hintaszékbe. 

- Ha már az elejét hallottátok.... szerintem maradhatnátok - mondta apa. 

Felnéztem, és megpillantottam Carlos-t. - Hé! - néztem rá döbbenten. - Miért van az, hogy ő itt lehet, mi Will-lel meg nem? 

- Carlos már 18 éves...

- És? - pattantam fel. - Szerintem ebben a helyzetben nem a kor számít! Mind halhatatlanok vagyunk. Nektek, felnőtteknek lehet, hogy több tapasztalatotok van, mint nekünk, de ha harcolni kell, mi is erősek vagyunk. 

- Monica! - rázta meg a fejét anya. - Ha netalántán harcra kerülne a sor, ti biztos, hogy nem lennétek ott. Még csak az kéne...

- Heten, kérdezem én, heten akartok menni, közel húsz ember ellen? Úgy, hogy a méreg összetétele, ami megölhet minket annak a Peter-nek vagy kinek a kezében van? 

- Mo, kérlek - lépett elém Will. - Ne csináld ezt! 

- És mi van, ha megöl benneteket???? Mi lesz velünk, fiatalokkal? Mi lesz az ikrekkel? - néztem Dani-re és Damien-re. 

- Ha választanom kell az között, hogy én vagy a gyerekeim halnak meg, magamat választom - szólalt meg Dani. 

- Kincsem... - nyúlt a kezemért anya, de elrántottam. 

- És én még azért jöttem le, hogy bocsánatot kérjek! - kiabáltam. - Hát már nem sajnálom, hogy elmentem tegnap! SŐT! Ma is elmegyek! 

A kezemben szorongatott fotót a földre dobtam, majd kirohantam az ajtón. 

***

- Nocsak, nocsak! - hallottam meg egy ismerős hangot. - Kit látnak szemeim? 

Mosoly szökött az arcomra, majd megfordultam. - Szia, Max! 

- Szia, Mo. Tegnap nem voltál itt...

- Tudom, és sajnálom! Az igazat megvallva szobafogságban vagyok, de sikerült kiszöknöm - kacsintottam az előttem álló fiúra. 

- Ó. Szabad tudnom mit csináltál? - ültünk le egy padra. 

- Á, Eleanor-nak nem kell indok, hogy szobafogságot adjon - hazudtam. 

- El... Eleanor? - kérdezte meglepetten. 

- Igen. Ő az anyukám. Eleanor Knight. 

Hitetlenkedve megcsóválta a fejét. - Te pedig Simpson vagy... Matt Simpson az édesapád? 

- Honnan tudod? 

- Deborah, a nevelőanyám említette őket. Egy utcában lakunk. Errefelé gyorsan terjednek a hírek. 

- Értem - bólintottam. - Ha már itt vagyunk, nem mesélsz kicsit magadról? Legutóbb csak az én szám járt. 

- 2013. szeptember 13-án születtem itt, Barcelónában. Anyám a születésemkor meghalt, apám elhagyott, így nevelőszülőknél élek. Van egy mostohahúgom, Maria. 4 nyelvet beszélek anyanyelvi szinten, és ősztől egyetemre megyek, üzletvezetői szakra.

- Sajnálom anyukádat. Nem is tudom mi lenne velem, ha az enyém halna meg...